20180313138

Ünnepi megyegyűlés – hatan kaptak Elnöki elismerést

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése március 13-án tartotta ünnepi megyegyűlését az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából Békéscsabán. Az ünnepi ülésen hatan vehettek át Elnöki elismerést Zalai Mihálytól, a megyei közgyűlés elnökétől: Czeglédiné dr. Gurzó Mária, Jász Sándorné, Pardi Ildikó, Schneider László, Sütő Mária Márta és Zanócz István.

A megjelenteket Herczeg Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar nép 1848-ban sem kért a hazugságból, abból, hogy saját országában másodrendű legyen. Kiemelte: most is hitre, elszántságra van szükség, a hazánkat, függetlenségünket meg kell védenünk.

Az ünnepség díszvendége dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár volt, aki emlékeztetett, hogy a magyar nemzet sorsfordító pillanatai mindig a csatatéren játszódtak le. Kossuth Lajost szavaival élve kijelentette: a haza örök, és nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, ami van, hanem az iránt is, ami lehet és lesz.

Ezek után átadták az elismeréseket, és a díjazottak is szóltak pár szót, megköszönve a kitüntetést.

Czeglédiné dr. Gurzó Mária a gyulai Nicolae Balcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója. Munkáját szolgálatként értékeli, fontosnak tartja az innovációt, az újabb és újabb kihívásoknak való megfelelést, mert csak így lehet versenyképesnek maradni. Kiemelkedő feladatnak ítéli a román nyelv és a román hagyományok ápolását, illetve ezek továbbadását az újabb generációknak.

Jász Sándorné védőnői munkáját ötven éve végzi. Több évtizeden át Okányban dolgozott, jelenleg a biharugrai és körösnagyharsányi kismamák, kisgyermekek körében látja el szolgálatát. A hivatása egyik legszebb momentumának tartja, hogy soha nem találkozik zárt ajtókkal, kapukkal, a családok bizalommal fordulnak hozzá, mondhatni második anyukának tekintik. Ötven év távlatából is jó döntésnek tartja, hogy a védőnői pályát választotta.

Pardi Ildikó rendőr alezredes a megyei rendőr-főkapitányság megyei baleset-megelőzési bizottságának titkára, a baleset-megelőzési csoport vezetője. Már tizenévesen úgy döntött, rendőr lesz. Elmondta, hogy a munkája során nincs két egyforma nap, de ez számára nem jelent gondot, mert szereti a változatosságot. Hangsúlyozta: megfelelő odafigyeléssel megelőzhető lenne a legtöbb baleset, a súlyos sérülés és a tragédia.

Schneider László a gyulai mentőállomás vezetője, több mint harminc éve dolgozik mentősként. Véleménye szerint ehhez a hivatáshoz kellő empátia és emberszeretet szükséges, a csapatmunka nagy fontosságú. Egy példát is hozott munkájához kapcsolódóan: egyszer egy idős férfit egy órán át próbáltak sikertelenül újraéleszteni. Bár a férfit elveszítették, annak felesége mégis hálás volt erőfeszítésükért. Kiemelte, hogy egy mentős életében vannak sikerek és kudarcok is.

Sütő Mária Márta a Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum vezetője. Az intézmény négy telephelyen működik, összesen 750 férőhellyel rendelkeznek. Az igazgatónő számára fontos az ellátottak részéről érkező köszönet. Úgy érzi, a mindennapokban ő csak a dolgát teszi, de a díj arra motiválja, hogy még több, még jobb és még odaadóbb munkát végezzen.

Zanócz István tűzoltó alezredes a gyulai hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka. Mindig is tűzoltó akart lenni, hivatását 1989 óta végzi. Úgy érzi, nagy felelősséget jelent hivatása, és a szakemberekre nagy társadalmi nyomás nehezedik. Kiemelte, hogy a változásoknak állandóan meg kell felelni, a bajba jutott emberek megsegítését szívvel-lélekkel kell végezni.