interreg_logo_cmyk_hu

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS MÉDIAKAMPÁNY MEGVALÓSÍTÁSÁRA

Az INTERREG V-A Románia-Magyarország Program keretében meghirdetett második nyílt felhívás 11/b – a hatóságok és résztvevők intézményi kapacitásának, valamint a hatékony közigazgatás előmozdítása a törvényi és adminisztratív együttműködés, valamint az állampolgárok és az intézmények közötti együttműködés támogatásával – beruházási prioritására az Arad Megyei Tanács, mint vezető partner, partnerségben a Békés Megyei Önkormányzattal és az Arad Megyei Könyvtárral Közös problémák, közös megoldások – Arad és Békés megye közigazgatási együttműködésének javítása (WorkMix) címmel pályázatot nyújtott be.
A Békés Megyei Önkormányzat 72.500 € támogatást nyert el a ROHU204 azonosító számú projekt megvalósításához.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint Magyarország és Románia kormányának társfinanszírozásával valósul meg.
A projekt célja Arad és Békés megye közigazgatási együttműködésének javítása, kulturális identitás erősítése, továbbá a megyék lakossága közötti könnyebb ismeretszerzés és egymás megértésének elősegítése.
Az intézményeknél felmerülő hasonló problémákra közös megoldások, módszertanok, protokollok kidolgozása, közös képzések nyújtása, jogszabályok összehangolása, intézményfejlesztés, know-how csere, információnyújtás, a nyelvi készségek fejlesztése a kommunikáció elősegítéséért.

A közös projekt keretében, a célkitűzések elérése érdekében a Békés Megyei Önkormányzat által a 3., illetve 4. periódusát illetően is (2019.06.01-2019.08.31., illetve 2019.09.01-2019.11.30.) a megvalósítani kívánt tevékenységek között szerepel egy médiakampány, az Arad és Békés megyei értékek bemutatása és népszerűsítése, a kulturális örökség, a szellemi alkotások, a természeti értékek széles körű ismertetése és megőrzése érdekében.

Az erre vonatkozó ajánlattételi felhívás itt érhető el.