|
Hírek
Új rendezvénysorozat indul Békés megyében
2009-09-09. „Kapunyitogató" címmel egy országosan is újszerűnek számító rendezvénysorozatot indít 2009 szeptemberében a Békés Megyei Ibsen Kht. Kulturális Irodája a Békés Megyei Önkormányzat 2,5 millió forintos támogatásának köszönhetően, derült ki a rendezvény szeptember 3-i sajtótájékoztatóján. A rendezvénysorozat egyelőre 10 olyan Békés megyei településre látogat el, ahol a művelődési ház eddig zárva tartott, hogy a helyi rendezvényekhez kötődően néhány napra kinyíljon az intézmény.
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Kutatási és Programfejlesztési Főosztályának 2008-ban készített átfogó felmérése alapján Békés megyében 21 olyan település van, ahol a művelődési ház zárva tart. Ez azt jelenti, hogy ezekben a községekben a művelődési, szórakozási, ismeretszerzési lehetőségek a lakosság számára nehezen elérhetők. A „Kapunyitogató" kezdeményezés célja, hogy azokon a településeken, ahol a művelődési ház úgymond „kulcsos házként" működik, néhány napra kinyíljon az intézmény, és a falu napokhoz kötődően szervezett kulturális programok mellett, más közművelődési eseményeken is részt vehessen a lakosság.
 |
|
Dombi Ildikó, a Békés Megyei IBSEN Kht. Kulturális Iroda irodavezetője és Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke |
Domokos László megyei elnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a településeken nem csak egy eseményt szeretnének megrendezni, hanem élményt szeretnének nyújtani a településen élőknek, majd hozzátette, hogy igény szerint többször is megrendezhető eseményekről van szó. A megyei elnök hangsúlyozta, a Békés Megyei Önkormányzat ahhoz nyújt segítséget, hogy a kulturális programok a megye minden településén fennmaradjanak.
 |
|
Domokos László hangsúlyozta, a Békés Megyei Önkormányzat ahhoz nyújt segítséget, hogy a kulturális programok a megye minden településén fennmaradjanak. |
A Békés Megyei IBSEN Kht. Kulturális Irodája a Békés Megyei Önkormányzat által biztosított 2,5 millió forint támogatásnak köszönhetően 10 településen próbál ezen a gondon valamelyest enyhíteni. Az első helyszín Békés megye legkisebb lélekszámmal rendelkező községe Újszalonta, ahol 2009. szeptember 7-én hétfőn 16 órai kezdettel indul a Kapunyitogató, ezt követően szeptember 12-én Körösújfaluba, majd az idei évben ellátogat még Örménykútra, Végegyházára, Mezőgyánba Pusztaottlakára, Gesztre, Hunyára, Kertészszigetre és Almáskamarásra is a rendezvény.
 |
|
A Kapunyitogató programsorozatnak köszönhetően a 10 község kulturális élete három közművelődési programmal bővül, emelte ki Dombi Ildikó |
Egy jól működő közművelődési intézményben a művészeti csoportok mellett, műsorok, játszóházak, kiállítások, ismeretterjesztő előadások vannak, a Kapunyitogató programja ehhez igazodik, az időpontját és tartalmát a szervező Békés Megyei IBSEN Kht. Kulturális Irodája a fogadó településekkel egyeztetve alakította ki, számolt be az előzetes szervezőmunkáról Dombi Ildikó a kulturális iroda vezetője.
A szervezők gondoskodtak arról is, hogy a műsorok gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt szóljanak, minden településen legyen egy olyan kiállítás, ami számukra érdekes és legalább egy hétig megtekinthető, valamint a kulturális programokat követő egy hónapon belül egy ismeretterjesztő előadásra is sor kerüljön, természetesen itt is a fogadó község igényei voltak az elsődlegesek. A Kapunyitogató programsorozatnak köszönhetően a 10 község kulturális élete három közművelődési programmal bővül, egy gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló műsorral, egy kiállítással és egy ismeretterjesztő előadással, amelynek témája változó. (néphagyományok, népzene, egészségmegőrzés, természetvédelem stb.), emelte ki Dombi Ildikó.
További híreink: Békés Megye Online
(www.bekesmegye.com)
Vissza a főoldalra
|
|
Békés Megye Online
Eseménynaptár
Bejelentkezés
Video galéria
Képgaléria
Békés megye térképen
Partnereink






Szavazás
Ön minden keresett informácót megtalált honlapunkon?
Intézményeink



|