Hírek

Idén is segíti az egyházakat a megyei önkormányzat
2010-02-09.

A 2010-es esztendőben is támogatja a történelmi egyházakat a megyei önkormányzat, az előző évek gyakorlatához hasonlóan. Békés Megye Képviselő-testülete decemberben elfogadott idei évre vonatkozó költségvetésében ugyanis a meghatározott támogatások -köztük az egyházaké- is felosztásra kerültek. A támogatás részleteiről február 5-én egyeztettek a felekezetek képviselőivel a megyeházán. Mint kiderült, a támogatást az egyházi épületek, templomok állagmegóvásán túl működési költségekre és rendezvényszervezésre fordítanák.

Domokos László megyei elnök az egyeztetésen kiemelte, hogy a megyei önkormányzat az idei évben is fontosnak tartja, hogy az országot sújtó gazdasági-pénzügyi válság idején még a tavalyinál is nagyobb mértékben támogassa az egyházakat, mert azok kiemelkedő szerepet töltenek be az emberek lelki életének ápolásában, a közösségek összetartásában és a hagyományos értékek közvetítésében. A megyei elnök azt is elmondta, hogy két év alatt mintegy ötven százalékkal emelték az egyházak támogatását.

 

 A megyei önkormányzat az idei évben is fontosnak tartja, hogy támogassa az egyházakat

A felekezetek főként templomfelújításra fordítanák a megyei önkormányzat támogatását, azonban néhányan a működési költségek, rendezvények szervezése, valamint pályázatok önerejének finanszírozására használnák fel a forrásokat. Az egyeztetésen valamennyi történelmi egyház képviseltette magát: Kovács Péter kanonok (Római Katolikus Egyház), Kondor Péter esperes és Ribár János esperes (Evangélikus Egyház), Sipos Tas Töhötöm esperes (Református Egyház), Balázsi László püspök-helyettes (Unitárius Egyház), Silvan Drinec püspök (Román Ortodox Egyházmegye) és Kiss Tibor Péter egyházkerületi elnök (Körösvidéki Baptista Egyházkerület) képviseletében.

 

 Két év alatt mintegy ötven százalékkal emelte a megye az egyházak támogatását

A támogatás felhasználásának lehetőségei közül néhány konkrét példával is éltek a jelenlévők. A Katolikus Egyház a parókiák támogatása mellett például arra is figyelmet fordít, hogy a gyulai Németvárosi Templom jelentősen rongálódott épületének felújítását finanszírozza a megyei önkormányzat nyújtotta forrásból. A Román Ortodox egyház képviselői jelezték, hogy egy nemrég alakult alapítványuk pályázatának önerejéhez tudják felhasználni a támogatást, míg az Evangélikus Egyházban az épületrenoválások mellett egyes rendezvényeik finanszírozására is felhasználják majd a támogatást.

Az egyházak főként templomfelújításra fordítanák a megyei önkormányzat támogatását

 

További híreink: Békés Megye Online (www.bekesmegye.com)

Vissza a főoldalra

 

 

Békés Megye Online
Eseménynaptár

H K S C P S V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30


Kereső



Bejelentkezés




Regisztráció

Video galéria
Képgaléria
Békés megye térképen
Partnereink





Szavazás

Ön minden keresett informácót megtalált honlapunkon?

Igen, megtaláltam.
Nagyrészt.
Sok mindent nem találtam meg.

Intézményeink