Élmezőnyt várnak a fiatal fogatlovak mezőhegyesi vb-jére

A hajtók nemzetközi élmezőnyét várják a fiatal fogatlovak első alkalommal sorra kerülő világbajnokságára, amelyet szeptember 24. és 27. között rendeznek Mezőhegyesen.

Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) fogathajtó szakágának elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a FEI egyhangú szavazással adta Magyarországnak a rendezési jogot.

Fugli az MTI kérdésére elmondta, hogy 5, 6 és 7 éves állatok versenyeznek majd a vb-n, és 10–12 nemzet összesen 60–90 lovának részvételére számítanak.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a vb fővédnöke hangsúlyozta, hogy a lovassport jó irányba halad Magyarországon, erre kiváló példa, hogy elsőként rendezhet világbajnokságot a fiatal fogatlovaknak. Ahogy fogalmazott, „minden első alkalom meghatározza az utána jövőket, irányt mutat”.

Pap István Tibor, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. ügyvezetője szerint “a világon először megrendezni egy ilyen versenyt óriási megtiszteltetés, amellyel további lehetőségek nyílhatnak a ménes, Mezőhegyes, a magyar lovassport és Magyarország előtt”.

„A magyar fogathajtás a világ élvonalába tartozik, ez hozzájárult ahhoz, hogy már a nyolcadik világbajnokságot rendezheti Magyarország” – mondta Mondok József, a sportági szövetség alelnöke, aki kitért arra is, hogy az 5, 6 és 7 éveseknél minden nemzet egyaránt 3–3 lovat indíthat. Magyarország várhatóan kihasználja a maximális 9 indulót.

A rendezvény védnöke Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.