Nagy sikerrel zárult a Megyenapi kézműves vásár

A Békés Megyei Önkormányzat idén is megszerezte a Megyenapot, a koronavírus-járvány miatt azonban kicsit másként. A programok közül csupán a kézműves vásár és kistermelői piac valósult meg Mesterségek ünnepével kiegészülve. A szűkített programkínálat sem szegte kedvét az érdeklődőknek, sokan kilátogattak a rendezvényre.

2020 tavaszán még úgy tervezte a szervezőbizottság, hogy az ötödik Megyenap is a korábbiakhoz hasonlóan, sok-sok programmal és sok-sok látogatóval valósul meg szeptember első szombatján. A COVID-19 miatt aztán úgy tűnt, egyáltalán nem is lesz Megyenap, de – köszönhetően a magyar lakosságnak, akik szigorúan betartották az előírásokat, és a járvány nem terjedt olyan ütemben hazánkban, mint más országban – nyár közepén megszületett a döntés, lesz Megyenap, ha nem is úgy, mint az előző négy évben, de lesz.
– A Békés megyei emberek egészségének védelme érdekében azt a döntést hoztuk július végén, hogy a Megyenap rendezvényei közül egyetlen egyet, a kézműves vásárt és kistermelői piacot tartjuk meg, ennek a létszámát is 500 főben korlátozzuk. Mindezt úgy értük el, hogy a 80-nál is több kézműves és kiskereskedő közül 50-et hívtunk meg, elsősorban azokat, akik 2016 óta, a kezdetektől partnereink – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.
A szervezésben komoly segítséget nyújtott a Nemzeti Művelődési Intézet helyi szervezete, valamint a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, akik Mesterségek ünnepével gazdagították a Megyenapi kézműves vásárt – kiállítással, népi játszótérrel és kézműves foglalkoztatóval, mesterségbemutatókkal várták az érdeklődőket: fafaragó, fazekas, bútorfestő, szövő, hímző mutatta meg mestersége rejtelmeit a nap folyamán.
A kézműves vásár és kistermelői piac ezúttal is sok-sok termékkel várta a vásározókat: kolbász, sajt, tészta, méz, szörp, lekvár, kézzel készült ékszerek, textil játékok, kiegészítők és számtalan különlegesség színesítette a kínálatot.
A rendezvényre kilátogatók és a rendezvény iránt elkötelezettek nagy száma mutatta, igény van a megyei összetartozás ünnepére – mondta el a szombat reggeli megnyitón Zalai Mihály megyei elnök és Kocsis Klára, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület projektmenedzsere. Mindketten reményüket fejezték ki, hogy 2021 szeptember 4-én újra a megszokott programokkal teli Megyenapra hívhatják Békés megye lakosságát.