Békés vármegyei közösségek erősítését célozza a „Jövőnk Békés vármegye” elnevezésű projekt

Békés Vármegye Önkormányzata a „Jövőnk Békés vármegye” című projekt sajtónyilvános nyitó rendezvényét tartotta január 21-én a Békés Vármegyei Kormányhivatal Beliczey termében. A helyi közösségek erősítését, a térség hátrányos helyzetének csökkentését, valamint Békés vármegye népességvonzó képességének javítását célzó program első lépéseként a Vármegyei Felzárkózási Fórum alakuló ülését is megtartották.

Molnár Sándor, Békés Vármegye Önkormányzata elnöke a rendezvényen arról beszélt, hogy a schengeni határ megnyitásával, az előttünk álló és a szomszédos vármegyékben megvalósuló fejlesztésekre fel kell készülni úgy, hogy a helyi munkavállalók és közösségek alkalmasak legyenek a lehetőségek kihasználására. Ennek érdekében valósul meg a „Jövőnk Békés vármegye” elnevezésű pályázat, amely a hátrányos helyzetű csoportokat segíti, a közösségépítő programok szervezésével cél, hogy visszakerüljenek abba a közegbe amelyben ők is kiugrási lehetőséget kapnak, amelyek az életszínvonaluk és életkörülményük javulásához járulnak hozzá.

– Szeretném, ha ez a projekt azokhoz a nagyobb beruházásokhoz, programokhoz kapcsolódna, amelyek már a vármegyében elindultak, így a helyi foglalkoztatási paktumhoz, valamint azokhoz az infrastrukturális beruházásokhoz, amelyek segítik a vármegye fejlődését, így egy komplex fejlesztési tervvel tudunk a továbbiakban előre haladni. A benyújtandó fejlesztéseinket, kidolgozandó koncepcióinkat is ennek tükrében, ezekkel összhangban tudnánk előkészíteni a gazdaság-, a közösség-, és alapvetően Békés vármegye fejlesztése terén – hangsúlyozta az elnök.

Dr. Pap-Szabó Katalin, a Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatal jegyzője ismertette, hogy Békés Vármegye Önkormányzata 2024. január 12-én nyújtotta be pályázatát a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Helyi humán fejlesztések” elnevezésű felhívásra „Jövőnk Békés vármegye” címmel. A 2024. 06. 28-án kelt támogatói döntés értelmében a kérelem összesen 799 millió forint támogatásban részesült. A megvalósítás kezdete: 2024.11.01, a program időszak 36 hónap. A jegyző kifejtette, hogy a projekt alapvető célja a helyi közösségek erősítése, a térség hátrányos helyzetének csökkentése, valamint Békés vármegye népességvonzó képességének javítása. Előzményeként felidézte, hogy a Békés Megyei Önkormányzat 2017-ben egy EFOP-os pályázatban dolgozta ki a „Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan” elnevezésű projektet. Dr. Pap-Szabó Katalin elmondta, hogy a projekt kimeneti indikátora mintegy 24 ezer fő direkt elérését célozza meg, ők mind Békés vármegyében élő hátrányos helyzetű célcsoporttagok.

– Ez az indikátor vállalás a vármegyei önkormányzatnál fog jelentkezni, de ennek a teljesítésével még nem ér véget a feladat. A projekt folytatásaként 2025 második negyedévétől kezdődően települési önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot, ők standard eljárásrendben fognak hasonló programelemekre pályázni és a nyertes projektekben vállaltakat járási szinten kell teljesítsék. Jelen projektben többek között megvalósulnak a gyermekek és gyermekgondozók számára képzési, fejlesztési programok; dietetikai tanácsadás hátrányos helyzetű célcsoporttagok számára; sportprogramok; bűnmegelőzési és közbiztonság javítását célzó programok; romák és mélyszegénységben élők életminőségét javító kompetenciai programok megvalósítása – emelte ki.

A rendezvényen megtörtént a megvalósítás első és legfontosabb lépése, a Vármegyei Felzárkózási Fórum megalakítása, melynek célja a hátrányos helyzetű csoportok felzárkózását segítő vármegyei szintű egyeztetési, konzultációs tanács. A fórumon történő egyeztetések, együttműködések révén, illetve a Vármegyei Esélyteremtő Paktum (VEP), a Szolgáltatási Út Térkép (SZÚT) felülvizsgálata során megállapított hiányok, hátrányok, valamint az erre a célcsoportra vonatkozó problémák vonatkozásában születhetnek olyan döntések, amely alapján a programok olyan helyre tudnak eljutni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

A projekt döntéshozatali eljárása május 30-án a VEP (Vármegyei Esélyteremtő Paktum) és SZÚT (Szolgáltatási Út Térkép) eredményeinek felülvizsgálataival zárul. A projekt 2027 végéig tart, a munkacsoportok addig évente két ülésen azokat az eredményeket vizsgálják, amelyeket a program elején kidolgoztak.