Felhívások, hirdetmények

Közmeghallgatást tart a szlovák önkormányzat
MEGHÍVÓ Békés Vármegye Szlovák Önkormányzata 2025. november 13-án (csütörtök) 15:00 órától a Békés Vármegye Önkormányzata Tanácskozótermében (5600 Békéscsaba, Árpád sor 18.) a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 97. § (1) bekezdésében szabályozott kötelezettségének eleget téve KÖZMEGHALLGATÁST TART A közmeghallgatáson a vármegye lakossága és az érdekelt szervezetek nyilvános ülésen


Átadták a Békéscsaba-Lőkösháza felújított vasúti vonalszakaszt
Több mint száznegyvenhatmilliárd forintból korszerűsítették, kétvágányúsították a Békéscsaba-Lőkösháza vasúti vonalszakaszt. A beruházást kedden adták át. Orbán Viktor miniszterelnök Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, dr. Takács Árpád főispánnal és Szarvas Péter polgármesterrel Békéscsabáról vonattal érkezett a lőkösházi vasútállomásra. A helyzet úgy fest, hogy nem önök jöttek miattunk, hanem mi jöttünk

Minden, mi szem-szájnak ingere – Finomságok és mulatság a Vármegyenapon
Jubileumi, tizedik alkalommal rendezte meg Békés Vármegye Önkormányzata a Vármegyenapot szeptember 19-én és 20-án, Békéscsaba főterén. Az esemény második napján színes programok, többek között kézműves vásár, gasztronómiai különlegességek és gyermekfoglalkozások várták a látogatókat. A szombati nap egy látványos felvonulással kezdődött: Viharsarki Mazsorett és Táncsport Egyesület, majd a Grácia Mazsorett Együttes

Az európai high-tech ipar fellegvára lehet Békéscsaba
Kétszáznyolcvanmilliárd forintból Békés vármegye történetének legnagyobb volumenű beruházását valósítja meg Békéscsabán a szingapúri Vulcan Shield Global vállalatcsoport. A csúcstechnológiai szigetelőanyagokat gyártó vezető világcég Békéscsabán építi meg az első európai gyárát: 2500 új munkahelyet hoznak létre a 14 hektáros gyártóterületen – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a kormányhivatalban

AI segítségével mutatták be Békés vármegye értékeit a fiatalok
Pályázatot hirdetett Békés Vármegye Önkormányzata, amelyben a fiataloknak a vármegye valamely értékét kellett bemutatniuk egy AI (mesterséges intelligencia) segítségével készített mozgóképes alkotásban. A felhívásra számos pályamű érkezett, az első három helyezettet a Vármegyenapon hirdették ki és jutalmazták pénteken este. Az eredményhirdetésen először emléklappal köszöntöttek minden fiatalt, aki alkotást küldött be

Öt díjat adtak át a Békés vármegyei közgyűlés ünnepi ülésén
Öt díj talált gazdára a Békés vármegyei közgyűlés pénteki, a Békéscsabai Jókai Színházban tartott ülésén. A Vármegyenaphoz kapcsolódó ünnepségen átadták a Békés vármegyéért és a Polgárokért kitüntetéseket. A hagyomány, az érték és a közösség jelszavak jegyében megkezdődött pénteken Békéscsaba főterén a Vármegyenap, amely szombaton is tartogat programokat a kilátogatók számára.

Újabb hat kuriózummal bővült a Békés vármegyei értéktár
Megtelt élettel Békéscsaba főtere. Elkezdődött péntek délután a szombaton is számos programot tartogató Vármegyenap. Ennek részeként több oklevelet adtak át azoknak, akik nemcsak őrzik, hanem igyekeznek tovább is vinni a települések, Békés vármegye értékeit. Elkezdődött a Vármegyenap Békéscsaba főterén péntek délután, a programok pedig szombaton is folytatódnak. A rendezvényen elhangzott,

Idén először egy időpontban a Vármegyenap és a Közfoglalkoztatási kiállítás
A szinergia kihasználása érdekében egymással szorosan együttműködve, szeptember 18-20-án, Békéscsaba impozáns főterén rendezi meg a közfoglalkoztatási és nemzetiségi értékek kiállítást, illetve a vármegyenapot a Békés Vármegyei Kormányhivatal és Békés Vármegye Önkormányzata – jelentette be közös sajtótájékoztatón dr. Takács Árpád főispán és Molnár Sándor, a vármegyei közgyűlés elnöke. Először vontuk össze

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Elindult az ISU-EMERG projekt: modern sebészeti központ és korszerű egészségügyi fejlesztések a határ menti térségben Békéscsaba, 2025. 08. 19. – Ünnepélyes eseményen indult el a ROHU00626 számú „Innovatív sebészeti osztály és sürgősségi kórházak” (ISU-EMERG) című projekt, amelyet a Románia–Magyarország INTERREG VI-A 2021–2027 program finanszíroz. A kezdeményezés célja, hogy Arad és

Elindult a ROHU621 DENIM projekt: Békés és Arad megye összefogásával új szintre lép a határon átnyúló egészségügyi fejlesztés
2025. június 18-án nagyszabású nyitókonferencián vette kezdetét Aradon a ROHU00621 DENIM (Az egészségügyi állapot javítását célzó hálózatfejlesztés) című, az Interreg VI-A Románia–Magyarország Program által támogatott egészségügyi fejlesztési projekt. Az eseményen a régió vezetői, egészségügyi szakemberek és projektpartnerek vettek részt, hogy közösen tegyék le a jövő egészségügyi együttműködésének alapjait Békés és

Parajd megsegítéséről és aktív turisztikai pályázat beadásáról döntött a közgyűlés
Június 19-én tartotta soron következő testületi ülését Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlése. A képviselők többek között döntést hoztak turisztikai pályázat beadásáról, vármegyei alapítványok támogatásáról és Parajd megsegítéséről. Békés Vármegye Önkormányzata konzorciumvezetésével egy olyan, Békés vármegyét lefedő aktív turisztikai projekt benyújtását tervezi, amelynek célja a valódi térségfejlesztés – szerepelt az Aktív turizmus

Falu- és tanyagondnoki képzés tájékoztató
A 2021. január 1. után benyújtott jelentkezések esetében a szolgáltatás helye szerint illetékes megyei önkormányzat látja el a falugondnoki és tanyagondnoki képzés szervezését. A képzést Békés Vármegye Önkormányzata nem maga végzi, hanem képzési megállapodás keretében olyan intézményt bízott meg, amely a Rendeletben meghatározott feltételeknek megfelel, így a korábbi évekhez hasonlóan

A vármegyei úthálózat volt a májusi közgyűlés középpontjában
Május 15-én Békéscsabán tartotta meg ülését Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése. A testületi ülésen beszámolt a Békés Vármegyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a a Békés Vármegyei Aktivitás Nonprofit Kft. 2024. évi tevékenységéről, valamint tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatósága, illetve a képviselők újabb alapítványi pályázatok támogatásáról döntöttek. A közgyűlés
A beszámolók voltak a középpontban Békés Vármegye Önkormányzata áprilisi közgyűlésén
A 2025-ös év harmadik közgyűlését tartotta Békés Vármegye Önkormányzata április 17-én a Vármegyeházán. A grémium nyolc napirendi pontot tárgyalt, ezúttal a beszámolók voltak a középpontban. A grémium elsőként a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2024. évi közbiztonságról szóló beszámolóját tekintette át az ülésen. Vörös Ferenc dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány elmondta: kiegyensúlyozott volt a

Köröstarcsai és békéscsabai iskola képviseli Békés vármegyét a hungarikum vetélkedő országos döntőjében
Lezárult a „Viharsarki értékeink” vetélkedősorozat, melynek vármegyei döntőjét Békéscsabán rendezték meg március 13-án. Általános iskolai korosztályban harmadik helyezést ért el a Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola és Kollégium „Hegyesi betyárok” csapata, míg második helyen a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola „Almáspiték” csapata végzett. Az Agrárminisztérium által megszervezésre

Hat elnöki elismerést adtak át az ünnepi közgyűlésen
Békés Vármegye Önkormányzata március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából díszünnepséget tartott pénteken a Békéscsabai Jókai Színház Vigadó termében. Az ünnepi közgyűlésen hat elnöki elismerést adtak át. A díszünnepség a Békéscsabai Jókai Színház a „Forradalom szerelmei” című előadásával vette kezdetét, majd Molnár Sándor vármegyei elnök beszéde következett. Kiemelte, hogy szabadként érkeztünk a

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGÉNEK 2025. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA
Békés Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága pályázatot hirdet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek 6. pontjában működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 2. meghatározott civil szervezetek pénzügyi támogatására. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGÉNEK 2025. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI ADATLAP ÖSSZESÍTŐ ELSZÁMOLÁS NYILATKOZAT a közpénzekből

Megalkotta 2025. évi költségvetését a vármegyei önkormányzat
Február 19-én tartotta a 2025-ös év első közgyűlését Békés Vármegye Önkormányzata, az ülés napirendi pontjai között szerepelt többek között az idei évi költségvetés megalkotása. A képviselők elsőként a 2024-es költségvetési rendelet módosítását tekintették át. Az előterjesztésben szerepelt, hogy az önkormányzatnál 28,8 millió forinttal, míg az önkormányzati hivatalnál 47,4 millió forinttal,

Békés vármegyei siker a Hargita megyei kolbászfesztiválon
Február első hétvégéjén 12. alkalommal rendezték meg a Csíkszentmiklósi Kolbászfesztivált, melyen az előző évekhez hasonlóan Békés Vármegye Önkormányzata is képviseltette magát. A hagyományőrzést zászlójára tűző fesztivál érdemi részét ezúttal is kolbásztöltő-verseny képezte, amelyre huszonhét csapat nevezett be. A Békés vármegyéből érkező csapatok szép eredményekkel zárták a megmérettést. A Békési Várkapitányok

Békés vármegyei közösségek erősítését célozza a „Jövőnk Békés vármegye” elnevezésű projekt
Békés Vármegye Önkormányzata a „Jövőnk Békés vármegye” című projekt sajtónyilvános nyitó rendezvényét tartotta január 21-én a Békés Vármegyei Kormányhivatal Beliczey termében. A helyi közösségek erősítését, a térség hátrányos helyzetének csökkentését, valamint Békés vármegye népességvonzó képességének javítását célzó program első lépéseként a Vármegyei Felzárkózási Fórum alakuló ülését is megtartották. Molnár Sándor,

A nemzetiségek kiválóságait díjazta Békés Vármegye Önkormányzata
Békés Vármegye Önkormányzata a Nemzetiségek Napja alkalmából Gyulán rendezte meg Békés Vármegyei Nemzetiségek Napi Díszünnepségét december 19-én. Az eseményen a szlovák, a német, a román és a roma nemzetiségek kiemelkedő vármegyei alakjai vehettek át kitüntetéseket. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára ünnepi beszédében köszönetet mondott a

December közepéig pályázhatnak a civilek
December közepéig adhatnak be pályázatokat a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2025. évi kiírásában – hangzott el a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által szervezett békéscsabai fórumon. Molnár Sándor, vármegyei elnök köszöntőjében kiemelte: rendkívül sok civil szervezet működik Békés vármegyében. Tevékenységük sokszínű, lefedik az élet minden területét,

Közigazgatási szerződés a vármegyei nemzetiségi önkormányzatokkal
A novemberi közgyűlést követően aláírásra kerültek a közigazgatási szerződések a vármegyei nemzetiségi önkormányzatokkal. Ezáltal a német, a roma, a román és a szlovák vármegyei önkormányzatok – az előző ciklusokhoz hasonlóan – működésének és feladatainak ellátására helyiséghasználatot biztosít a Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatal.
