Sok ezer érdeklődő az idei Megyenapon is

A Békés Megyei Önkormányzat 2016 óta minden év szeptemberének első szombatján szervezi meg a megyei összetartozás napját, a Megyenapot. Ez idén is így volt, a koronavírus-járvány miatt azonban kicsit másként zajlott az esemény. A programok közül csupán a kézműves vásár és kistermelői piac valósult meg a hagyományőrzők bemutatóival és a gyermekprogramokkal kiegészülve. A szűkített programkínálat azonban korántsem szegte kedvét az érdeklődőknek, nagyon sokan kilátogattak a békéscsabai Szent István térre.

A Megyenap programja reggel 9 órakor megnyitóval indult, melynek keretében a múlt évben és idén a Békés Megyei Értéktárba bekerült 15 új érték felterjesztői és tulajdonosai vehettek át díszoklevelet.

A megyenapi kézműves vásár és kistermelői piac ezúttal is sok-sok termékkel várta a vásározókat: nem maradhatott el a kolbász, a sajt, a tészta, a méz, a szörp, a lekvár, a kézzel készült ékszerek, textil játékok, kiegészítők, számtalan különlegesség színesítette a kínálatot. A szervezésben komoly segítséget nyújtott a Nemzeti Művelődési Intézet helyi szervezete, valamint a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, akik kiállítással, népi játszótérrel és kézműves foglalkoztatóval, mesterség-bemutatókkal várták az érdeklődőket: fafaragó, fazekas, kovács, szövő, hímző mutatta meg mestersége rejtelmeit a nap folyamán.

Ebben az évben is bemutatkoztak a katonai hagyományőrzők, a Magyar Szablyavívó Iskola, a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, a Körösök Völgye Vitézi Bandérium, a Guzsalyas Egyesület és a Békéscsabai Történelmi Íjászkör. Kardokat, szablyákat, késeket, pallosokat, bicskákat, puskákat, mindenféle katonai eszközt, ruhaneműt, kelléket vehettek kézbe, próbálhattak ki az érdeklődők. Mellettük megjelentek a mai kor egyenruhásai, a készenléti rendőrség, a TEK, a toborzóiroda, a MATASZ, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a határvadászok.

A gyermekek kézműveskedhettek, kreatív játszótéren tehették próbára ügyességüket, interaktív játékokat próbálhattak ki, a legkisebbeket kosárhinta várta. Idén is meghirdették számukra a kézműves próbát, amelyik gyermek a három feladatot teljesítette, összegyűjtötte a három pecsétet, az a Hóvirág Fagylaltbárban vendégük volt egy fagylaltra. A Békéscsabai Napsugár Bábszínházzal együttműködve a Jókai színház előtt megnyitotta kapuit a Mesepékség is.

Egy korábbi pályázatnak köszönhetően a Békés Megyei Önkormányzat az A-Team Reklámügynökség segítségével kifejlesztett egy térhatású televíziós eszközt, melynek köszönhetően – bár faházakban nem tudtak a Békés Megyei Értéktár elemei bemutatkozni – látványos és meghökkentő módon tekinthették meg az érdeklődők a megyei értékeket.

A rendezvényre kilátogatók és a rendezvény iránt elkötelezettek nagy száma mutatta, igény van a megyei összetartozás ünnepére. Köszönet illeti mindazokat, akik a korábbi évekhez hasonlóan idén is segítették a megyei összetartozás napjának a létrejöttét: Pál Miklósné elnökasszonyt és a Békés Megyei Népművészeti Egyesület valamennyi tagját, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága kollektíváját, az A-Team Reklámügynökséget, Békéscsaba Megyei Jogú Várost és Szarvas Péter polgármester urat, a Csabagyöngye Kulturális Központot, a Hóvirág Fagylaltbárt, a Békéscsabai Városi Polgárőrség tagjait, a Békéscsabai Napsugár Bábszínházat, a Tappe Kft-t és mindazokat, akik bármilyen módon hozzájárultak a hatodik Megyenap sikeréhez.