Tervezés alatt a 47-es számú főút fejlesztése Körösladány és Békéscsaba között

Projektindító értekezletet rendezett az Építési és Közlekedési Minisztérium október 24-én, Békéscsabán a Vármegyeházán, ahol a 47. számú főút fejlesztésében érdekelt települések vezetőit tájékoztatták a kivitelezők és a projekttel foglalkozó szakemberek.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a „Berettyóújfalu – Békéscsaba közötti 2×2 sávos közúti kapcsolat engedélyezési- és kiviteli terveinek készítése 4 részben” tárgyban közbeszerzési eljárást indított 2023 októberében. A közbeszerzési eljárás lezárult és a nyertes ajánlattevőkkel 2024. október 2. napján a szerződéskötés megtörtént. A közbeszerzés mind a négy részprojektben eredményes lett, összesen mintegy nettó 4,116 milliárd forint értékben dolgozhatnak majd a tervezőirodák.

A Berettyóújfalu – Békéscsaba közötti, 2×2 sávos közúti kapcsolat terveinek készítése az alábbi szakaszokat érinti:

1. rész: Körösladány, elkerülő út; A szakaszt az Utiber Kft. tervezheti meg, nettó 1,584 milliárd forintért.

2. rész: Köröstarcsa, elkerülő út; Az Utiber Kft. konzorciumban dolgozik a Pannonway Kft.-vel, összesen nettó 993 millió forintos ajánlattal nyerték meg a munkát.

3. rész: Mezőberény, elkerülő út; A részprojektet a Pannonway Kft. egyedül tervezi meg, a munka értéke mintegy nettó 651 millió forint.

4. rész: Mezőberény – Békéscsaba közötti szakasz közbeszerzésének nyertese az UNITEF’83 Zrt. lett, nettó 888 millió forintos ajánlattal.

Varga János projektvezető elmondta, hogy a szakaszok emelt sebességű (110 km/h) 2×2 sávra való bővítésének kivitelezési tervei várhatóan 2026. harmadik és negyedik negyedévéig elkészülnek.

A projektvezető ismertette a projekt részeinek paramétereit. Az első rész a körösladányi elkerülő út, amely mintegy 12 kilométer hosszan 2×2 sávos, emelt sebességű főútként épül turbó körforgalom, valamint különszintű csomópont kialakításával és egy a Sebes-Körös feletti hídműtárgy létesítésével. A projekt részét képezi még az elkerülő út és a 4234 j. út közötti összekötő út megtervezése is.

A második rész a köröstarcsai elkerülő út, amely 2×2 sávos, emelt sebességű főút kialakításával 8,9 kilométer hosszan 4,5 kilométer építésével és 4,4 kilométeren a meglévő 47. számú főút 2×2 sávos bővítésével valósulhat meg. A szakaszon megtervezésre kerül két turbó körforgalom, egy különszintű körforgalom, egy Kettős-Körös feletti hídműtárgy, valamint oldalanként egy-egy tengelysúlymérő állomás is.

A harmadik rész a mezőberényi elkerülő út, amely 2×2 sávos, emelt sebességű főút kialakításával 8,3 kilométer hosszan, vasút feletti műtárgy kialakításával és két különszintű csomóponttal készülhet el.

A negyedik rész a Mezőberény és Békéscsaba között új, egybefüggő nyomvonalon tervezett, 2×2 sávos, emelt sebességű főút kialakítása 5,2 kilométer hosszan, illetve a 47-es főút 2×2 sávra való bővítése 3,2 kilométeren, két turbókörforgalom létesítésével, valamint az M44 gyorsforgalmi úthoz való különszintű kapcsolat kialakításával.

A projektvezető tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a csomóponti kialakítások és hosszak a tervezés folyamán változhatnak.

Molnár Sándor vármegyei elnök arról beszélt, hogy egy régóta várt beruházás tervezése kezdődik meg, amely a vármegye számára hosszú távú fejlődési lehetőséget biztosít. Bízik abban, hogy az 47-es főút 2×2 sávra való bővítésének ezen szakasza is hozzájárul ahhoz, hogy Békés vármegye elérje azon gazdasági potenciállal rendelkező nagyvárosokat, amelyek vármegyénk sorsát megváltoztathatják. Példaként említette Szeged-Debrecen vonalában az autóipari cégek fejlődését. A vármegyei elnök az előkészítés és a kivitelezés során teljes támogatásáról biztosította a projekttel foglalkozó szakembereket, kivitelezőket és az érintett településeket.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kérdéseire válaszolva a projektvezető elmondta: a projekt tartalmazza szervizutak és kerékpárutak kialakítását, a négy szakasz személyautók részére nem lesz fizetős jelen tudásuk szerint, az M44-es gyorsforgalmi úttal való csomópontok kialakításának meghatározása még vizsgálat alatt áll. A projekt tervei várhatóan 2026 év végére lesznek készen, amelyet körül-belül 1 év közbeszerzési eljárás követ, majd pedig 2-3 év kivitelezés, így a legoptimistább forgatókönyv szerint 2030-ra veheti használatba az útszakaszt a forgalom.