Húsvétvasárnap lesz nyílt nap Békés megyében

Címkézve: ,

  • Szerző
    Bejegyzés
    • #2523
      admin
      Adminisztrátor

      Már negyedszer tartanak nyílt napot olyan hazai projektek helyszínein, amelyek európai uniós fejlesztéssel valósultak meg. A programsorozat 2013-ban indult útnak, célja az, hogy a projektek ne csak elvont fogalomként éljenek a köztudatban, hanem a nagyközönség közvetlenül is megismerje ezeket.

      Március 28. és április 26. között öt hétvégén országszerte mintegy 70 helyszínen várják színes programokkal a látogatókat. A Dél-alföldön április 5-én, húsvétvasárnap lesz a nyílt nap, 12 turisztikai projekt nyílik meg a látogatók előtt sokszínű programokat és széles kedvezményeket biztosítva. Annak érdekében, hogy a lehetőségekről a lakosság minél szélesebb körben tájékozódjon, mindhárom megyében (Békés, Csongrád és Bács-Kiskun) összehívják a sajtót, ezen keresztül informálják az érdeklődőket.

      Békés megyében a lőkösházi Vásárhelyi-Bréda kastély, a gyulai Erkel Ferenc Emlékház, a Gyulai Várfürdő AquaPalota és a szarvasi Mini Magyarország Makettpark valamint az Arborétum várja a látogatókat. Farkas Zoltán, a DARFÜ ügyvezetője kiemelte: számtalan olyan látványosságban lehet részük az érdeklődőknek, amelyeket máskor nem láthatnak, mindezeket pedig jelentős kedvezményekkel érhetik el.

      Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kapcsán tájékoztatta a sajtó képviselőit, külön kitért a turisztikai fejlesztésekre, hiszen a 2014-2020-as időszakban a megye fejlesztésére felhasználható közel 58 milliárd forintos keretből 5,1 milliárd fordítható turizmusfejlesztésre. Hozzátette: a települések számtalan turisztikai projektet készítenek elő, bízva abban, hogy ezekből minél több meg is valósul. Kiemelte a tervek között szerepel többek között a szarvasi Mittrovszky kastély felújítása, a Gyopárosfürdői víz és vízparti terület infrastrukturális fejlesztése, Dánfokon interaktív látogató központ kialakítása, Gyomaendrődön, a Körös partján egy multifunkcionális szabadidős tér létrehozása. Tájékoztatóját azzal zárta: „remélhetőleg a következő nyílt napok valamelyikén már a tervekből megvalósult fejlesztések kedvezményes látogatási lehetőségeiről is beszámolhatunk”.