Felhívások, hirdetmények



Közmeghallgatást tart a szlovák nemzetiségi önkormányzat
MEGHÍVÓ Békés Megyei Szlovák Önkormányzat 2022. október 12-én (szerda) 14.30 órától a Békés Megyei Önkormányzat Tanácskozótermében (5600 Békéscsaba, Árpád sor 18.) a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 97. § (1) bekezdésében szabályozott kötelezettségének eleget téve KÖZMEGHALLGATÁST TART A közmeghallgatáson a megyei lakosság és az érdekelt szervezetek nyilvános ülésen

Több ezer embernek segíthet a Békés megyei foglalkoztatási program
Több mint négymilliárd forint támogatással program indult Békés megyében, amely 2300 embernek segíthet a munkaerő-piaci elhelyezkedésben. A projekt kiemelten kezeli az átlagnál alacsonyabb foglalkoztatási szinttel rendelkező járásokban megvalósítandó teendőket. A „Békés megyei foglalkoztatási együttműködések” elnevezésű projekt március 1-jén indult a megye munkaerő-piaci problémáinak segítésére. Az előkészítési feladatok elvégzése után, szeptember

A megyegyűlés támogatta az új rendőrfőkapitány kinevezését
Ülésezett a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlése szeptember 22-én Békéscsabán, a Megyeházán. Számos napirendi pontot tárgyaltak, többek közt a megye közúthálózatának állapotát, és munkaerőpiaci helyzetét is. Véleménynyilvánítás során a közgyűlés támogatta Vörös Ferenc rendőr ezredes kinevezését a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság élére, és döntött arról, hogy a megyei önkormányzat jövő évben is

Nagy sikerrel zajlott Békéscsabán a hetedik Megyenap
Hetedik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Önkormányzat a Megyenapot, szeptember 3-án Békéscsaba főterén. A megyei összetartozás napján megjelentek a megyei és a települési értékek, kézműves- valamint termelői piac várta a látogatókat, de színpadi programok, nemzetiségi bemutatók és különféle családi elfoglaltságok is színesítették a nagyszabású eseményt. – Szükség van egy

Pap-Szabó Katalin a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal új jegyzője
Zalai Mihály a Békés Megyei Közgyűlés elnöke szeptember 1-jétől Pap-Szabó Katalint nevezte ki a Békés Megyei Önkormányzati Hivatalt vezető jegyzőnek. Pap-Szabó Katalin a Debreceni Egyetemen terület- és településfejlesztő geográfusként szerzett diplomát, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol okleveles igazgatásszervező oklevelet kapott. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és

Elismeréseket adtak át az ünnepi megyegyűlésen
A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése ünnepi megyegyűlést tartott Békéscsabán, a Jókai Színház Vigadó termében, szerdán délután. A rendezvény díszvendégeként dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára mondott köszöntőt. Az eseményen a Békés Megyéért díjakat és a Polgárokért elismerést is átadták az arra érdemeseknek. Az ünnepi megyegyűlést Zalai Mihály elnök nyitotta

MEGYENAP 2022
Hetedik alkalommal szervezi meg a Békés Megyei Önkormányzat a Megyenapot, ezúttal is szeptember első szombatján. A megyei összetartozás napja idén az eredeti formában, színpadi programokkal kiegészülve várja az érdeklődőket, szeptember 3-án, Békéscsaba főterén. A koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben csak szűkített tartalommal tudtuk megszervezni a Megyenapot, nagy örömünkre szolgál,

Tájékoztató falugondnoki és tanyagondnoki képzésről
A 2021. január 1. után benyújtott jelentkezések esetében a szolgáltatás helye szerint illetékes megyei önkormányzat látja el a falugondnoki és tanyagondnoki képzés szervezését. Az egyes szociális szolgáltatásokat végzők képzéséről és vizsgakövetelményeiről szóló 81/2004. (IX. 18.) ESzCsM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) lehetővé teszi, hogy amennyiben a képzés megtartásához nincs elegendő számú

Nyugdíjba vonult dr. Horváth Mihály jegyző
Dr. Horváth Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat jegyzője, mivel betöltötte a jogszabályok által előírt felső korhatárt, 2022. június 24-én nyugdíjba vonult. Dr. Horváth Mihály 1952. június 24-én született Budapesten. Érettségi után az Országos Mentőszolgálatnál helyezkedett el, később az Országos Közegészségügyi Intézetnél mentőápolóként, illetve laboránsként dolgozott. Katonai szolgálatának teljesítése után a


Betyárok Gyomaendrődön is
Középiskolás diákokkal telt meg a gyomaendrődi Kállai Ferenc Művelődési Központ színházterme, 2022. május 24-én. A Békési Betyárok folk musical megyejáró körútjának 13. helyszínévé vált a gyomaendrődi közintézmény, ahol délelőtt mutatta be a Cervinus Teátrum a Békés Megyei Önkormányzat a “Hagyomány, Érték, Közösség Békés megyében” című pályázat támogatásával, Belinszki Zoltán –

Viharsarki Kézművesek
A Békés Megyei Önkormányzat TOP-5.3.2-17-BS1-2018-00001 „Hagyomány, Érték, Közösség Békés megyében” projekt keretében létrehozott egy termék brandet, melynek célja a térségben dolgozó kézművesek egységes, közös megjelenéssel való bemutatása, ami lokális brandként segíti a fogyasztót a helyi termék preferálásában, kiválasztásában, ezáltal lehetőséget ad a ma közkedvelt és támogatott rövid elérési utat választók

Üléseztek a Békés Megyei Közgyűlés bizottságai
2022. április 12. napján ülést tartottak a Békés Megyei Közgyűlés bizottságai a közelgő közgyűléshez kapcsolódóan. Valamennyi bizottság véleményezte a 2021. évi költségvetésről szóló rendelet módosításának, a zárszámadásnak, továbbá a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának tervezetét. A fentieken túl az egyes bizottságok a feladatkörükbe tartozó közgyűlési előterjesztések véleményezését, valamint átruházott hatáskörben

2022. 04. 09. 07/2022. TVB határozat
2022. április 9. 7/2022. TVB határozat 2022. április 9. 7/2022. TVB határozat melléklete







Elhunyt Wertheim Albert a Békés Megyei Területi Választási Bizottság tagja
Mély tisztelettel veszünk végső búcsút Wertheim Albert nyugalmazott honvédezredestől, a Békés Megyei Területi Választási Bizottság tagjától, aki alázatos munkájával 4 éven keresztül pártatlanul őrködött a választások tisztasága, törvényessége fölött. Emlékét örökké megőrizzük.

