Általános hírek, információk

Kötetbe rendezték a békési településeket

Martyin Emília, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatóhelyettese, és Zalai Mihály a megyei önkormányzat elnöke mutatta be szerdán a sajtó képviselőinek azt a kiadványt, amely minden korosztály számára befogadható formában próbálja bemutatni a Békés megyei települések hagyományait, szokásait vagy éppen hiedelmeit. A tudományos kutatásokon alapuló, de népszerűsítő stílusban megírt könyv

Teljes hír

Közel 4,7 milliárd forint forrás érkezik Békés megyébe

Közel 4,7 milliárd forint forrásról született támogató döntés a napokban – jelentette be Zalai Mihály a megyei önkormányzat elnöke. Hozzátette: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásaival többek közt a helyi és térségi turizmusfejlesztés, valamint az egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése valósulhat meg. Mindezek mellett a szociális célú városrehabilitáció,

Teljes hír

Újabb források érkeznek Békés megyébe

Több mint 1,7 milliárd forint TOP-Pluszos támogatásról született kedvező döntés a napokban – tájékoztatott a megyei önkormányzat elnöke. Zalai Mihály elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásaival többek közt az egészségügyi alapellátás, a járóbeteg szakellátás, a prehospitális sürgősségi ellátás, valamint a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése valósítható

Teljes hír

Több mint tízmilliárd forint fejlesztési forrás érkezik a békési településekre

Az elmúlt napokban két pozitív döntés is született, így több Békés megyei település jutott fejlesztési forráshoz a TOP-Plusz keretéből. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, egy múlt héten érkezett támogató döntés értelmében kétmilliárd forint fejlesztési forrást kap több Békés megyei település a TOP-Plusz keretéből. A forrást többek közt

Teljes hír

Amire mindenkinek érdemes odafigyelni a fűtési szezonban és azt megelőzően

Ha valahol rendszeresen, egy-két évente jár kéményseprő, ott nem okozhat gondot, ha az első őszi befűtés előtt még nem ellenőrizték a kéményt. Nem az ellenőrzés időpontja, hanem annak rendszeressége fontos. A kéményseprő ősszel és télen is ellenőrizni tudja a kéményt, és ha szükséges, kitisztítja azt, de azért érdemes minél előbb

Teljes hír

Több ezer embernek segíthet a Békés megyei foglalkoztatási program

Több mint négymilliárd forint támogatással program indult Békés megyében, amely 2300 embernek segíthet a munkaerő-piaci elhelyezkedésben. A projekt kiemelten kezeli az átlagnál alacsonyabb foglalkoztatási szinttel rendelkező járásokban megvalósítandó teendőket. A „Békés megyei foglalkoztatási együttműködések” elnevezésű projekt március 1-jén indult a megye munkaerő-piaci problémáinak segítésére. Az előkészítési feladatok elvégzése után, szeptember

Teljes hír

Nagy sikerrel zajlott Békéscsabán a hetedik Megyenap

Hetedik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Önkormányzat a Megyenapot, szeptember 3-án Békéscsaba főterén. A megyei összetartozás napján megjelentek a megyei és a települési értékek, kézműves- valamint termelői piac várta a látogatókat, de színpadi programok, nemzetiségi bemutatók és különféle családi elfoglaltságok is színesítették a nagyszabású eseményt. – Szükség van egy

Teljes hír

MEGYENAP 2022

Hetedik alkalommal szervezi meg a Békés Megyei Önkormányzat a Megyenapot, ezúttal is szeptember első szombatján. A megyei összetartozás napja idén az eredeti formában, színpadi programokkal kiegészülve várja az érdeklődőket, szeptember 3-án, Békéscsaba főterén. A koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben csak szűkített tartalommal tudtuk megszervezni a Megyenapot, nagy örömünkre szolgál,

Teljes hír

Tájékoztató falugondnoki és tanyagondnoki képzésről

A 2021. január 1. után benyújtott jelentkezések esetében a szolgáltatás helye szerint illetékes megyei önkormányzat látja el a falugondnoki és tanyagondnoki képzés szervezését. Az egyes szociális szolgáltatásokat végzők képzéséről és vizsgakövetelményeiről szóló 81/2004. (IX. 18.) ESzCsM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) lehetővé teszi, hogy amennyiben a képzés megtartásához nincs elegendő számú

Teljes hír

Betyárok Gyomaendrődön is

Középiskolás diákokkal telt meg a gyomaendrődi Kállai Ferenc Művelődési Központ színházterme, 2022. május 24-én. A Békési Betyárok folk musical megyejáró körútjának 13. helyszínévé vált a gyomaendrődi közintézmény, ahol délelőtt mutatta be a Cervinus Teátrum a Békés Megyei Önkormányzat a “Hagyomány, Érték, Közösség Békés megyében” című pályázat támogatásával, Belinszki Zoltán –

Teljes hír

Viharsarki Kézművesek

A Békés Megyei Önkormányzat TOP-5.3.2-17-BS1-2018-00001 „Hagyomány, Érték, Közösség Békés megyében” projekt keretében létrehozott egy termék brandet, melynek célja a térségben dolgozó kézművesek egységes, közös megjelenéssel való bemutatása, ami lokális brandként segíti a fogyasztót a helyi termék preferálásában, kiválasztásában, ezáltal lehetőséget ad a ma közkedvelt és támogatott rövid elérési utat választók

Teljes hír

Egyeztetés az M44 meghosszabbításáról

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke fogadta a megyeházán Thoroczkay Zsoltot, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetőjét és Antoni Zsoltot, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetőjét, valamint Cserkúti Andrást, a Magyar Közút Zrt. Békés megyei igazgatóját, Nagy Ferencet, Békéscsaba alpolgármesterét, Povázsai Pált, a NIF Zrt. projektiroda-vezetőjét, valamint a Békés Megyei

Teljes hír

Újabb utak újulnak meg megyénkben

A Békés Megyei Önkormányzat által kezelt Területfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Békés megyében 2,5 milliárd forintból közel 14 kilométernyi mellékút újul meg. Az állami úthálózaton megvalósuló fejlesztés hét települést érint, Kétegyházát, Szarvast, Gyomaendrődöt, Sarkadot, Gyulát, Nagykamarást és Kevermest. Megújul a Gyula-Pitvaros-Makó, a Szarvas-Orosháza, a Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes, a Sarkad-Országhatár, a Furta-Gyula és

Teljes hír

Díjat vett át a Békés Megyei Önkormányzat

Megyénk négy településének, és a megyei önkormányzatnak egy-egy projektjét díjazták a Virtuális Erőmű Program (VEP) 10 éves jubileumi, egyben XII. díjátadó gáláján. A Virtuális Erőmű Program (VEP) a dr. Áder János köztársasági elnök által fővédnökölt és az Európai Bizottság által a legjobb három uniós energiahatékonysági program közé választott fenntarthatósági kezdeményezés,

Teljes hír

Turisztikai fejlesztés Szabadkígyóson

Szabadkígyós Község Önkormányzata, Újkígyós Város Önkormányzata és a Békés Megyei Önkormányzat konzorciumi partnerségében valósul meg a „Kulturális, ökoturisztikai- és örökségi helyszínek fejlesztése Szabadkígyóson” elnevezésű projekt. A 100 százalékos támogatási intenzitású program 580 millió forintos költségvetésére a Terület-, és Településfejlesztési Operatív Program biztosít forrást. A hamarosan induló, és jövő év végére

Teljes hír

Nyertes pályázatok a Magyar Falu Programban

Magyarország Kormánya eltökélt a magyar vidék fejlesztése és fejlődése mellett, ezért 2018-ban meghirdette a Magyar Falu Programot, ami egy olyan lehetőség, mellyel az 5000 fő alatti települések élhetnek. A program célja a kis lélekszámú települések infrastrukturális fejlesztése és szolgáltatási lehetőségeinek bővítése. A Magyar Falu Program keretében legutóbb 27 Békés megyei

Teljes hír

Többlettámogatások Békés megyei településeknek

Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár arról tájékoztatta Zalai Mihály megyei elnököt, hogy – a települések és a Békés Megyei Önkormányzat közös fellépésének köszönhetően – több pályázat támogatásának növeléséről született döntés. TOP-1.1.1-15 – Sarkad Város Önkormányzata (Ipari parkok, iparterületek fejlesztése) -eredeti támogatás: 200 000 000 Ft, többlettámogatás: 29 942 505 Ft,

Teljes hír

Újabb támogatások Békés megyei településeknek

Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár arról tájékoztatta Zalai Mihály megyei elnököt, hogy két Békés megyei pályázat pozitív elbírálásban részesült: TOP-1.2.1-16 (Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés) • Szarvas Város Önkormányzata a Kacsa tó és környezetének komplex fejlesztésére nyert 730 000 000 forintot. A pályázat keretében a térség kulturális

Teljes hír

Nyertes pályázat, megítélt többlettámogatás

Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár arról tájékoztatta Zalai Mihály megyei elnököt, hogy egy Békés megyei pályázat pozitív elbírálásban részesült: TOP-1.4.1-19 (Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése) – Geszt Község Önkormányzata nyert 88 745 000 forintot. Oláh Gábor arról is tájékoztatást adott, hogy – a települések és a Békés Megyei

Teljes hír

Többlettámogatás öt Békés megyei pályázatnak

A Kormány 2064/2020. (XII. 31.) Korm. határozatával döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növeléséről – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) elnöke. Ez alapján az alábbi Békés megyei projektek többlettámogatási igényeit hagyták jóvá: TOP-3.1.1-15 – Dévaványa Város Önkormányzata – Kerékpárral a környezetvédelemért

Teljes hír

Tájékoztatás Békés megye területfejlesztési koncepciója módosításának és új területfejlesztési programjának környezeti értékelései egyeztetési eljárásának megindításáról

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2020 augusztusában döntött a hatályos megyei fejlesztési dokumentumoknak (területfejlesztési koncepció, területfejlesztési program) a 2021-2027 közötti európai uniós tervezési időszakra való felkészülést szolgáló felülvizsgálatáról.. A felülvizsgálat eredményeként elkészült a területfejlesztési koncepció módosítását megalapozó Helyzetelemzés, helyzetértékelés és Békés megye területfejlesztési koncepciója 2021-2030 Javaslattevő fázis egyeztetési változata, valamint

Teljes hír

Többlettámogatás két Békés megyei pályázatnak

A Kormány 1905/2020. (XII. 14.) Korm. határozatával döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növeléséről – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) elnöke. A Magyar Közlöny 2020. évi 278. száma alapján az alábbi Békés megyei projektek többlettámogatási

Teljes hír

Többlettámogatás Békés megyei pályázatoknak

A Kormány 1554/2019. (IX. 26.) Korm. határozatával döntött a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében finanszírozott egyes projektek támogatásának növeléséről – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) elnöke. Oláh Gábor helyettes államtitkár úr jelzése alapján – a települések és a BMÖ közös fellépésének köszönhetően – helyi piac kialakítására

Teljes hír

Tájékoztatás hivatali működésről

Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (III.) szóló 46/2020. (III. 16.) Korm. rendeletre tekintettel a Békés Megyei Önkormányzati Hivatalban a személyes ügyfélfogadás 2020. március 23. napjától szünetel. Az ügyfelekkel a

Teljes hír