Árkosi Árpád kapta a Sík Ferenc-díjat
A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért” elnevezésű elismerésben idén Árkosi Árpád rendező részesült. A kitüntetést – ami egy bőrtarisznya, benne egy oklevél és egy plakett – a Pécsi Országos Színházi Találkozó nyitóünnepségén Zalai Mihály megyei elnöktől vette át.
A pesti Megyeházán még májusban ülésezett az a héttagú bizottság, amely a beérkezett javaslatok közül Árkosi Árpádot tartotta érdemesnek a kitüntetésre. A rendező közel fél évszázada meghatározó alakja a magyar színházművészetnek. Munkássága nem kötődik sem egyetlen intézményhez, sem egyetlen műfajhoz. Különleges színházi szemlélete, invenciózus megközelítése, tájékozottsága és a kortárs témák iránti egyedülálló fogékonysága széles szakmai körben ismertté tette nevét, elismerést szerezve kül- és belföldön egyaránt. Színházi pályája elválaszthatatlan a kortárs magyar drámától. Remek érzékkel és kivételes érzékenységgel ismerte fel már pályájuk kezdetén azokat a drámaírókat, akik később is jelentős drámai életművet tudhattak magukénak. Elvitathatatlan szerepet vállalt a magyar színpadi szövegek kánonjának alakításában, az új színpadi szerzők felkutatásában.
A Békés Megyei Önkormányzat azzal a törekvéssel hozta létre a Sík Ferenc-díjat, hogy tisztelegjen a Békés megyei származású, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, Érdemes és Kiváló művész munkássága előtt. Sík Ferenc a XX. századi magyar színháztörténet meghatározó személyisége volt, törekedett arra, hogy segítse az új magyar drámák megszületését. „Házi rendezője” volt többek között Illyés Gyulának, Sütő Andrásnak, Hubay Miklósnak, Székely Jánosnak. A díjat – évente egy alkalommal – olyan rendező vagy társulat kaphatja, aki, vagy amely sokat tett a magyar drámák színpadra állításáért.
A Sík Ferenc alakját megidéző tarisznyát Zalai Mihály megyei elnök akasztotta a díjazott vállára.