A beszámolók voltak a középpontban Békés Vármegye Önkormányzata áprilisi közgyűlésén
A 2025-ös év harmadik közgyűlését tartotta Békés Vármegye Önkormányzata április 17-én a Vármegyeházán. A grémium nyolc napirendi pontot tárgyalt, ezúttal a beszámolók voltak a középpontban.
A grémium elsőként a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2024. évi közbiztonságról szóló beszámolóját tekintette át az ülésen. Vörös Ferenc dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány elmondta: kiegyensúlyozott volt a közbiztonság tavaly, azonban a bűncselekmények száma emelkedett, amely több összetevős folyamat eredménye.
– A 2024-es volt az első év, amikor az mondható el, hogy a korábbi évekkel ellentétben nem csökkent a bűncselekmények száma. Tavaly emelkedést lehet rögzíteni, 25,7 százalékkal több bűncselekmény vált ismertté. Ennek ellenére a 81,6 százalékos nyomozati eredményesség továbbra is nagyon magas értéknek számít, országos összevetésben is az elsők közé jelöli a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozó szerveinek eredményeit – fogalmazott a vármegyei rendőrfőkapitány.
A képviselő-testület áttekintette a Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatal 2024-es tevékenységét is. Molnár Sándor, a közgyűlés elnöke kiemelte, hogy habár ő, valamint a képviselő-testület több tagja is csak az utolsó negyedévben csatlakozott az önkormányzat munkájához, mégis fontos volt átfogóan látni azt, hogy mi mindent tesz a hivatal a vármegyében.
– Átfogó képet kaptunk arról a folyamatos tevékenységről, amely vármegyei szinten zajlik. Legfőképpen a térség és a területfejlesztés terén, hiszen nagyon sok olyan pályázat zajlik és van folyamatban, amely a vármegye és az egyes települések fejlődését szolgálja. Ebben hathatós segítséget és közreműködést nyújt a vármegyei önkormányzat és azon keresztül a hivatal – tette hozzá az elnök.
A képviselők a Békés Vármegyei Értéktár munkáját is értékelte. A közgyűlés elnöke elmondta, hogy vannak még olyan települések, ahol nem működnek értéktár bizottságok, de a jövőben arra törekednek, hogy mindenhol alapítsanak ilyen testületet. A beszámoló szerint immár 80 értéket tartanak számon a Békés Vármegyei Értéktárban, a lista a teljesség igénye nélkül a www.ertektar.bekesmegye.hu oldalon tekinthető meg.
Az április 17-ei közgyűlés teljes egészében Békés Vármegye Önkormányzata youtube csatornáján tekinthető vissza az alábbi linkre kattintva: https://www.youtube.com/watch?v=dfg-kGFJtuo&t=1757s