A vármegyei úthálózat volt a májusi közgyűlés középpontjában

Május 15-én Békéscsabán tartotta meg ülését Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése. A testületi ülésen beszámolt a Békés Vármegyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a a Békés Vármegyei Aktivitás Nonprofit Kft. 2024. évi tevékenységéről, valamint tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Vármegyei Igazgatósága, illetve a képviselők újabb alapítványi pályázatok támogatásáról döntöttek.

A közgyűlés az ülésen a Magyar Közút Zrt. Békés Vármegyei Igazgatósága tájékoztatóját tekintette át, amely Békés vármegye közúthálózatának állapotáról, a vármegyei közúthálózatot érintő fejlesztési ágazati tervekről, azok megvalósításának ütemezéséről, valamint a folyamatban lévő

fejlesztések megvalósításának helyzetéről szólt. Hunya Péter, a Magyar Közút Zrt. Békés Vármegyei üzemeltetési és fenntartási osztályvezetője hangsúlyozta, hogy 1476 kilométernyi hálózat üzemeltetéséről gondoskodik a cég Békés vármegyében, ebből 280 kilométer a főutak, míg 1200 kilométer a mellékutak hossza. Kiemelte, hogy a szakaszokat négy szempont alapján minősítik, három mutató alapján az országoshoz hasonló a Békés vármegyei közutak állapota, egyedül az utak felületépségének tekintetében rosszabb a helyzet. A szakember ismertette, hogy 2015-2020 között átlagosan 19,7 km volt az évenkénti útfelújítás mennyisége a vármegyében, majd hangsúlyozta, hogy ez a szám 2021-ben 43,6 km-re, 2022-ben pedig 55 km-re emelkedett. Idén várhatóan 35 km útszakasz modernizálása történhet meg a Magyar Falu Program és a TOP Plusz révén, de hazai-, valamint saját forrásokat is felhasználnak.

Molnár Sándor vármegyei elnök arról beszélt, hogy a vármegyében lévő közutak karbantartása és felújítása szükségszerű a közlekedésbiztonság javítása érdekében és a balesetek elkerülése végett. Arra is kitért, hogy további fejlesztésekről az Építési és Közlekedési Minisztériummal egy külön fórumon egyeztetnek az elsődleges és leginkább hiányzó beruházásokat illetően, amelyek a vármegye közlekedésében fontosak lennének.

A testület a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága javaslatára alapítványok támogatásáról is döntött. A Tótkomlós Fúvószenei Kultúrájáért Alapítvány támogatására 100.000 Ft, a Békési Földvár Bölcsőde Csöppségeiért Alapítvány pályázat támogatására 70.000Ft, „A játékos, tevékeny, gazdag óvodai életért” Alapítvány támogatására 60.000Ft, a Könyvtártámogató Alapítvány támogatására 80.000 Ft összeget különítenek el.

A közgyűlésen a képviselők elfogadták továbbá a Békés Vármegyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a a Békés Vármegyei Aktivitás Nonprofit Kft. 2024. évi tevékenységéről szóló beszámolókat.