Bejegyzések tőle admin

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE

A Békés Megyei Önkormányzat 57 millió forint támogatást nyert el az EFOP–1.6.3–17–2017-00013 azonosító számú „Felzárkózás-politikai együttműködések támogatás Békés megyében” című projekt megvalósításához. A pályázati program célja a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában (MNTFS) megfogalmazott szemlélet és alapelvek hatékony érvényesülésének elősegítése a különböző szintű területi szereplők bevonásával. A megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása és […]

Eszközöket kapott a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége

Laptopot és elektromos kerékpárokat kaptak a békési és a nagybánhegyesi polgárőrök a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének támogatásából. A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése költségvetésében egy egymillió forintos keretet különít el, amelyből a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentők és esetenként a polgárőrök munkáját, eszközbeszerzését segíti. A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége egy laptopot és két elektromos kerékpárt vásárolt […]

Első alkalommal vettünk részt a Temesvári Magyar Napokon

A Békés Megyei Önkormányzat és a Békés megyei Tourinform iroda közösen képviselete megyénket a III. Temesvári Magyar Napok keretében szervezett turisztikai kiállításon, Temesváron. A rendezvény az itt élő és elszármazott magyar családok, civil szervezetek, intézmények, vállalkozók és művészek közös eseménye, amely ebben az évben először négynapos színes programkínálattal várta az érdeklődőket. Idén már több mint […]

A szeptemberi megyegyűlésről

A Békés Megyei Önkormányzat 2018. szeptember 13-i ülésén Simon István Tamás FIDESZ-KDNP Frakcióvezető önálló képviselői indítványára határozati javaslatot fogadott el a tegnapi napon Strasbourgban megszavazott Sargentini-jelentés kapcsán. A jelenlévő DK-s és Jobbikos képviselők és a FIDESZ-KDNP Frakció tagjai között a határozati javaslat komoly vitát váltott ki. Simon István Tamás frakcióvezető hangsúlyozta: a magyar emberek már […]

Nagy siker és hatalmas érdeklődés a harmadik Megyenapon

A Békés Megyei Önkormányzat az előző évek sikerére alapozva ismét megszervezte a Megyenapot, amelyre szerte a megyéből érkeztek résztvevők és érdeklődők, de még határainkon túlról is köszönthettünk látogatókat. A rendezvény fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, díszvendégeink Arad és Bihar megye volt. Az óriási érdeklődést jelezte, hogy a békéscsabai főtér zsúfolásig megtelt, egész nap hömpölygött a […]

NYOLC ÚJ ÉRTÉK A BÉKÉS MEGYEI ÉRTÉKTÁRBAN

A magyar országgyűlés 2012. április 2-án elfogadta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt, melynek célja számba venni és dokumentálni nemzeti értékeinket, és ebből külön adatbázist alkotni. Emellett a törvény célja, hogy elősegítse a nemzeti értékek és hungarikumok fennmaradását és védelmét, ezzel is erősítve a nemzeti tudatot. Az értékeket az alábbi kategóriák szerint rendszerezik: […]

A kéményseprő kívánsága: Ne kelljen aggódni a biztonságért

– Tudta, hogy a kéményseprés már minden magányszemély számára ingyenes? A kémények időszakos ellenőrzése a magányszemélyek számára már több mint két éve ingyenes. Amennyiben családi házban él és a házba nincs bejegyezve gazdálkodó szervezet, akkor a kéményseprő akkor jön, amikorra a kéménytulajdonos időpontot foglal. – Miért szükséges a kéménysepréssel már nyáron foglalkozni? A fűtési szezon […]

Biztonságban a fesztiválon is

A szabadtéri rendezvények és fesztiválok megrendezése komoly előkészületeket igényel a szervezőktől és a hatóságoktól egyaránt. A katasztrófavédelem hatósági szakemberei nemcsak folyamatosan ellenőrzik a rendezvények biztonságát, hanem már a tervezési szakaszban is részt vesznek, hogy a fesztiválozók a lehető legnagyobb biztonságban szórakozhassanak. A legfontosabb, hogy a fesztiválozók veszély esetén a lehető leggyorsabban el tudják hagyni a […]

MEGYENAP – „HAGYOMÁNY, ÉRTÉK, KÖZÖSSÉG”

A Békés Megyei Önkormányzat ebben az évben is megszervezi a Megyenapot, ezúttal is szeptember első szombatján, amely idén elsejére esik. Az első két rendezvény sikere bizonyítja, hogy szükség van egy olyan programra, melyen hagyományaink, a nemzetiségek kultúrája, megyénk értékei kerülnek középpontba, mindeközben a kilátogatók színvonalas, kicsiket és nagyokat célzó programokon érezhetik jól magukat. Hagyományainkhoz híven […]

SAJTÓANYAG

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében újabb több mint 258 millió forint értékben 3 Békés megyei projektről hozott támogató döntést az Irányító hatóság – tájékoztatott Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. Jelen döntés értelmében az alábbi felhívásokban született pozitív döntés: TOP-1.1.2-16 Inkubátorházak fejlesztése • BMKP Békés Megyei Kitörési Pont Nonprofit Korlátolt […]

SAJTÓANYAG

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében újabb közel 414 millió forint értékben 6 Békés megyei projektről hozott támogató döntést az Irányító hatóság – tájékoztatott Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke. Jelen döntés értelmében az alábbi felhívásokban született pozitív döntés: TOP-1.4.1-16 A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, […]

Vadcseresznyéből készült a megye pálinkája

2012-ben vadcseresznyéből főzte a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. azt a pálinkát, ami a Gyulai Pálinkafesztivál szakmai zsűrijének döntése alapján 2018-ban elnyerte a Békés megye pálinkája címet. A nyertes italt a megyeházán ízlelhették meg a sajtó munkatársai. 2015-ben hagyományteremtő céllal indította útjára a Békés Megyei Önkormányzat azt a kezdeményezést, mellyel a pálinkát, mint hungarikumot szeretné népszerűsíteni. […]