Megyei költségvetés: elindultak a megyei fejlesztések
A Békés Megyei Értéktár Bizottság és a Békés Megyei Tourinform Iroda munkája mellett a megyegyűlés legfontosabb napirendi pontja az idei költségvetésről szóló rendelet volt.
A múlt évi költségvetési rendelet módosítását vita nélkül, egyhangúlag fogadta el a testület. Az ideivel kapcsolatosan parázs vita bontakozott ki. Az ellenzék képviselői azt vallják, a költségvetést nem támogathatják, mert, ha az elkészítésében nem vesznek részt, felelősséget sem vállalnak érte. Árgyelán György (DK) azt mondta: amennyiben elemeire szedve kellene szavazni a költségvetésről, akkor sok pontjával egyetértenének, egyben mégsem szavazzák meg. Mucsi András sérelmezte, hogy az ellenzék képviselői rendre nem fogadják el a költségvetést, remélte, hogy idén ez nem így lesz. Örömét fejezte ki, hogy a költségvetés jelentős részét teszi ki a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázatra és a civil támogatásokra elkülönített keret. Zalai Mihály elnök kiemelte, elégedettek lehetnek a költségvetéssel, amelyben fontos szerepet játszik a területfejlesztésben végzett projektmenedzsmenti feladatellátás. Ennek köszönhetően több, mint 100 millió forinttal, 855 millió forintra növekedett a főösszeg, ez mutatja, hogy elindultak a fejlesztések. A Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz csatlakozásra idén is lehetőséget biztosít a költségvetés. A mecénási keret alapítványok, egyesületek, megyei rendezvények, ezen belül a nemzetiségi kultúrát ápoló események támogatását teszi lehetővé. Egymillió forintot különítenek el a mentők, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkájának segítésére, kétmillió forintot a Megyenap megrendezésére. A testület végül elfogadta a költségvetést, amire az ellenzék képviselői valamennyien nemmel szavaztak.
A Békés Megyei Értéktár Bizottság munkájáról szóló beszámoló is napirendre került. Zalai Mihály megyei elnök, az értéktár bizottság elnöke elmondta, a megye 75 települése közül 51 alakította meg helyi értéktár bizottságát, ez nagyjából az országos átlag kétszerese. Eddig 819 települési és 37 megyei értéket vettek lajstromba. Hozzátette: „Az értéktárral kapcsolatos pályázataink sikeresek voltak, hozzájárultak a hungarikumok megismertetéséhez, az értékgyűjtés népszerűsítéséhez. Egyik ilyen pályázatunk volt a felső tagozatos általános iskolásokat és a középiskolásokat megcélzó Békési Érték-mérő elnevezésű vetélkedő. Több száz iskolást értünk el, és általuk hozzájárultunk a megyei identitás erősítéséhez. Az országos vetélkedő általános iskolás korosztályában a gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda csapata nyerte a versenyt. A Megyenapnak is jelentős szerepe van az értékőrzésben. A rendezvényt múlt évben második alkalommal szerveztük meg, mostanra látszik, hogy mind térben, mind időben kinőttük a lehetőségeket, ezért úgy döntött a szervező bizottság, hogy bővítjük a rendezvényt, és másfél naposra nyújtjuk. A Megyenap fontos szereplője az értéktár,
bemutatjuk a megyei értékeket, oklevéllel ismerjük el a felterjesztők, értékgyűjtők munkáját. A nemzetiségek is bemutatkoznak, gasztronómiai, kulturális értékeikkel, hagyományaikkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A kézműves piacon pedig a megyében munkálkodó kézművesek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra.”
A képviselők valamennyien egyetértettek abban, hogy az értékek gyűjtése fontos, Mucsi András (Fidesz) kiemelte: így lehetőség nyílik arra, hogy megmentsük eltűnő értékeinket. Kónya István (Fidesz) ösztönözte a településeket, alapítsák meg értéktár bizottságukat, és vegyék lajstromba azokat az értékeket, amelyekre büszkék, amelyek fontosak számukra. Varga Zoltán (MSZP) aggályát fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy az orosházi üvegipar bekerült a megyei értéktárba, véleménye szerint nem kellene felhígítani a megyei értékeket.
A megyei tourinform irodával kapcsolatosan Zalai Mihály elnök elmondta, az irodát a Békés Megyéért Vállakozásfejlesztési Alapítványtól a megyeházára költöztették, és arra törekszenek, hogy az iroda munkáját intenzívvé tegyék. Kevés azon megyék száma, ahol a megyei iroda megmaradt, azért tartják fontosnak a működését, mert olyan turisztikai szereplők munkáját tudják segíteni, akiknek nincs lehetőségük saját turisztikai irodát működtetni.
A megyegyűlés bejelentésekkel zárult, a napirend keretében megtudtuk, hogy a megyei önkormányzat ünnepi ülése március 13-án lesz Békéscsabán.