Hatalmas érdeklődés övezte a IX. Vármegyenapot

Élettel telt meg Békéscsaba belvárosa szeptember 7-én a Vármegyenap alkalmából, amelyet immár kilencedik alkalommal szervezett meg Békés Vármegye Önkormányzata. A Vármegyenap újdonságokat is hozott, illetve minden eddigi rekordot megdöntött, mind a programkínálatában, mind volumenében – hiszen a Szent István teret és az Andrássy út elejét is elfoglalta –, mind a kézművesek és kistermelők számában, illetve a látogatók számában is.

A megnyitón Zalai Mihály, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke hangsúlyozta: a vármegyei összetartozás és újrakezdés ünnepét, a Vármegyenapot a hagyomány, érték, közösség hármas jegyében indították el 2016-ban. Emlékeztetett: a törökdúlást követően 1715-ben, 309 éve szervezték újra Békés vármegyét. Egy ilyen rendezvényen pedig fel kell mutatni azokat az értékeket, amelyek itt születtek az elmúlt három évszázadban. Mint fogalmazott, a vármegye önkormányzata csak a keretet teremti meg, a Vármegyenapot a kiállítók és a látogatók töltik meg.

Térben és időben tartozni valahová a születésünk pillanatában nem több, mint adottság – mondta beszédében a Vármegyenap fővédnöke, Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

– A kultúra pedig, amelybe érkezünk, olyan, mint a légkör, körülvesz és mindent áthat. Jelen van az első dalban, az első szavakban, a megkóstolt ételekben, az első családi ünnepeken. Ám felnőve, tudatosan, büszkén megélni mindez döntés kérdése. Az egyén elhatározása azonban kevés, ha nem veszi körül értő, támogató és inspiráló közeg – emelte ki az államtitkár.

Hozzátette: reményteljes jövőt csak olyan emberek, közösségek képesek álmodni, akik behatóan ismerik örökségüket, hagyományaikat, büszkék minderre, és tudnak, akarnak élni a lehetőségekkel. A Vármegyenap ezért egy önmagán messze túlmutató vállalás, az értékpillérei egyet jelentenek a nemzetépítés alapkövével, mert arra tanítanak és figyelmeztetnek, hogy csak biztos alapokon álló kezdeményezések lehetnek időtállók. Lényegesnek mondta a helyi értékek megbecsülését, a hagyományok éltetését, és kiemelte, hogy az érték addig érték, amíg van, aki annak ítéli.

Beszélt arról, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium egy országos programsorozatot indított 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban címmel. Az ilyen rendezvények erős és határozott üzenettel bírnak Európa és a világ számára. Magyarország vállalta a missziót, hogy átmenti a keresztény értékeken alapuló európai kultúrát a jövőnek. Ugyanis mi, magyarok erős, független, szuverén és öntudatos nemzetállamok alkotta Európában hiszünk, amely megvédi polgárai értékeit, biztonságát, büszke értékeire, sokszínű kulturális hagyományaira.

Az idei Vármegyenapon több mint száztíz kézműves, kistermelő jelent meg a Dél-Alföld legnagyobb kézműves vásárán és termelői piacán, igazi forgatag alakult ki a Szent István téren. Volt minden, ami szemnek és szájnak ingere, a dekorációktól kezdve a sajtokig, a mézekig, a kolbászokig.

A Vármegyenapon minden évben nagy hangsúly helyeződik a helyi és a vármegyei értékek bemutatására, ennek megfelelően több sátorban bemutatkoztak a települések. Békés vármegye épített örökségei az Ibsen Ház udvarán kerültek a középpontba, megjelent a kondorosi csárda, a gyulai vár, a Békéscsabai Jókai Színház épülete, az orosházi Tatársánc földvára is egyebek mellett. A kicsiket játszóházzal, játéktérrel várták, míg a nagyobbak kvízt tölthettek ki a vármegyei kuriózumokkal kapcsolatban.

Huszárok, betyárok, szablyavívók – különböző katonai hagyományőrző csapatok, valamint a modern kor harcosai is látványos bemutatókkal voltak jelen a Vármegyenapon, ők a Szent István téren, a római katolikus templom előtt voltak jelen.

A Békéscsaba főterén felállított színpadon délelőtt bemutatkoztak a nemzetiségek – a megjelent németek, románok, szerbek, szlovákok és ukránok ételeket is kóstoltattak a közönséggel –, délutántól pedig a néptáncosoké volt a főszerep. Különleges műsort adtak „Angyalok szárnyalása” címmel a Degré utcai otthon lakói, közösen a Jókai színház művészeivel. Az eseményt egy másfél órás gálaműsor zárta, ahol számos táncegyüttes közös produkcióját tekinthette meg a népes publikum.