Négy díjat adtak át a Vármegyenaphoz kapcsolódó közgyűlésen

A Vármegyenaphoz kapcsolódva ünnepi ülést tartott szeptember 4-én Békéscsabán, a Jókai színházban Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése. Az eseményen átadták a Békés Vármegyéért kitüntetéseket és a Polgárokért elismerést.

A rendezvény elején megkoszorúzták azt az emléktáblát, amelyet a vármegye önkormányzata 2015-ben állított a Megyeházán annak apropóján, hogy 300 éve, 1715-ben szervezték újra Békés vármegyét. Az ünnepségen Katkó Ferenc színművész szavalta el Petőfi Sándor: Szülőföldemen című költeményét, majd Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkára, illetve Zalai Mihály, a vármegyei közgyűlés elnöke koszorúzott. Az ünneplők ezt követően vonultak át a Békéscsabai Jókai Színházba, a vármegyei közgyűlés Vármegyenaphoz kapcsolódó ünnepi ülésére.

Zalai Mihály, a Békés vármegyei közgyűlés elnöke emlékeztetett, hogy 1715-ben, 309 éve újjáalakult Békés vármegye közgyűlése, amely történelmi fordulópontot jelentett, hiszen újjászervezték az életet az itt élők és ide költözők számára. Hangsúlyozta: érdemes számba venni azokat az értékeket, amelyek létrejöttek és amelyek összekötnek minket, valamint hálát adni azért, hogy itt lehetünk. Erre ad lehetőséget a Vármegyenap, amelyet immár 9. alkalommal szerveznek meg szombaton Békéscsabán, a Szent István téren és az Andrássy út elején. Kiemelte: a rendezvény esélyt nyújt a találkozásokra, amelyek erőt adnak a jövőre nézve.

Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkára azt mondta: Békés vármegye a világ közepe, a Kárpát-medence szíve. Beszélt a fejlesztésekről, hogy Békés vármegye visszakerült az őt megillető helyére, a beruházások között megemlítette az M44-es építését – amely eléri majd az országhatárt is –, a Gyulán megépült Airbus-gyárat, a megújult szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt vagy a békéscsabai térségi vásárteret. Aláhúzta: a cél nem kevesebb, mint hogy Békés vármegye egy olyan hely legyen, amely biztos, élhető jövőt kínál a fiatalok számára. Történelmi visszatekintésében feltette a kérdést, hogy mi lett volna, ha Magyarország nem szorul két birodalom közé és nem töltenek itt 150 évet a törökök. Mint fogalmazott, mi vagyunk a túlélés európai bajnokai, Békés vármegye pedig az újrakezdés bajnoka. A térség nem egy ágról szakadt vidék, kulturális és gazdasági büszkeséggé válhat. Szólt a mostani helyzet kapcsán arról, hogy nem valaminek a szélén vagyunk, hanem a nyugati és keleti világ találkozásánál, és hogy nem blokkosodásra van szükség, hanem kapcsolódásra.

A rendezvényen négy díjat nyújtott át Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára és Zalai Mihály, a vármegyei közgyűlés elnöke. Békés Vármegyéért kitüntetést érdemelt ki Nagy László református lelkipásztor, esperes, egyházkerületi lelkészi főjegyző, püspökhelyettes; a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár és Kalocsa Róza Művelődési Központ könyvtáros csapata; Skaliczki László kézilabda-mesteredző; míg Polgárokért díjat vehetett át Kürti Sándor, Tarhos polgármestere.