Megkóstoltuk Békés Megye Pálinkáját

Kóstolóval egybekötött bemutatón ismerhették meg a sajtó munkatársai az idei Békés Megye Pálinkája címet elnyert italt és annak készítőjét.

A Békés Megyei Önkormányzat számára fontos az értékek megőrzése, bizonyítja ezt az is, hogy arra sarkallják a megye településeit, alakítsák meg értéktár bizottságaikat. Értéktár túrákat szerveznek, gyűjtik értékeiket, védik a hungarikumokat és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a megyei értékeket minél többen és minél többfelé megismerjék.

– Számtalan olyan alkalom adódik, amikor vendégek érkeznek hozzánk, vagy éppen mi megyünk látogatóba, ilyenkor Békés megyében készült termékeket adunk ajándékba, ezzel is azt hangsúlyozzuk, milyen kiváló gasztronómiai értékekkel rendelkezünk. Szerettük volna ezt az alkalmat kihasználni arra, hogy azt a hungarikumot, amely Békés megyében nagyon magas színvonalon készül, ilyen módon is tovább népszerűsítsük. Szövetkeztünk a gyulai pálinkafesztivállal, és ennek keretén belül az aranyérmes pálinkák között egy újabb versenykört hirdettünk a Békés Megye Pálinkája címért – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.

Az önkormányzat által meghirdetett versenyen Békés megyei kereskedelmi pálinkafőzdék vehetnek részt az általuk készített különböző fajtájú pálinkákkal. Ezek közül a szakmai zsűri választotta ki az idei nyertest, ez egy sajmeggyből készült ital, amit a sarkadi Éden-tó Szeszfőzde nevezett a versenyre. Tóth János, a főzde tulajdonosa 27 éve foglalkozik pálinkafőzéssel, 2009 óta pedig kereskedelmi főzdeként funkcionálnak. Több versenyen, megmérettetésen vettek már részt nem kis sikerrel. A mostani sajmeggy pálinka 2013-ban készült, akkor tudtak nagyobb mennyiségben hozzájutni a gyümölcshöz.

– Arany minősítést kapott a pálinka, ezen túl a vadon termő gyümölcsök közül kategória győztes lett. A gyümölcsről annyit kell tudni, hogy ez egy vadmeggy fajta, Magyarországon nem sok helyen terem meg, a mi környékünkön nem nagyon, inkább tőlünk északra. Egy nagyon apró szemű, sötétre, feketére érő meggyről van szó. Hagyományos módszerrel cefréztük, illetve részben irányított cefrézéssel, a kisüsti rendszeren főztük a pálinkát belőle – mondta Tóth János, az Éden-tó Szeszfőzde tulajdonosa.

A hagyományteremtő céllal elindított címet a győztes pálinkafőzde használhatja, az ezt tanúsító címkét elhelyezheti a nyertes pálinkát tartalmazó üvegeken. A Békés Megyei Önkormányzat pedig vállalja, hogy egy éven keresztül a nyertes pálinkafőzdétől vásárol pálinkát protokoll célokra.